Posted on

Hogyan legyen lapos hasam

Ebben a cikkben azt fogom megmutatni, hogyan tudsz gyorsan és hatékonyan lefogyni úgy, hogy sokkal laposabb legyen a hasad. De első lépésként el kell felejtened mindent, amit eddig hittél a fogyásról, táplálkozásról és edzésről.

Nézzük is, hogy mik azok a tévhitek, amiket először ki kell verned a fejedből, annak érdekében, hogy lapos hasad legyen.

1. “Csak mozogni kell”

Az egyik leggyakoribb tévhit az emberek körében, hogy mindegy mit eszünk, csak “mozogni kell”. Sajnos ez az állítás nagyon nem állja meg a helyét.

Régebben edzőterembe jártam nagyjából 10 évig, és ezzel egy időben ugyanebbe a terembe járt edzeni egy 35 körüli hölgy, aki meglehetősen túlsúlyos volt.

Én hetente 2-3 alkalommal jártam teljesen random módon, ami valljuk be, elég rendszeresnek számít, viszont ez a lány minden egyes alkalommal ott volt az edzőteremben. Amiből arra következtetek, hogy ő valószínűleg minden nap járt edzeni. Ráadásul még személyi edzője is volt, tehát fizetett pluszban azért, hogy segítsenek neki az edzésben.

Teltek az évek, de a lány, nem túlzok, egy grammot sem fogyott. Nyilvánvaló volt, hogy nem volt rendben az étrendje, ezért hiába járt évekig naponta edzeni, önmagában a rengeteg edzés sem segített.

Tehát ezt el kell felejteni, ki kell verni a fejedből, hogy ha eleget “mozogsz”, akkor bármit ehetsz.

2. “Csak több kalóriát kell elégetni mint amit megeszel”

A másik tipikus téveszme, hogy “csak több kalóriát kell elégetni, és kevesebb kalóriát enni”. Szintén bődületesen fals. A kalória számolgatás egy iszonyú fals elmélet. Én 20 éve foglalkozom táplálkozástudománnyal, és már akkor megcáfolták ezt.

Egy olimpiai sportoló, aki NAPONTA 8 – 10 ÓRÁT edz, az szinte bármit ehet, és el tudja égetni. Hozzá kell tenni, hogy élsport nem létezik dopping nélkül, tehát drogok nélkül valószínűleg senki nem képes ennyit edzeni. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy csak azért mert elégetünk annyi kalóriát, az nem jelenti azt, hogy egészségesen táplálkozunk.

Szóval maradjunk annyiban, hogy egy normál ember nem képes edzéssel kompenzálni a rossz minőségű étrendet.

3. “Sok felüléssel, hasazással majd lemegy a zsír

Hasazással, felülésekkel, a has edzésével nagyjából nulla gramm zsírt tudunk elégetni.

Tény, hogy a zsírt az izom TUDJA felhasználni üzemanyagnak, és minél izmosabban vagyunk, annál több zsírt tudunk elégetni.

Azonban három bökkenő van ezzel.

– Ha túl magas az inzulin (erről lentebb bővebben), akkor a szervezet nem tud zsírt égetni.
– A zsírégetés NEM lokálisan történik, nem annál az izomnál amit edzel.
– A hasizom a legkissebb izom a testen, így minimális zsírt tud elégetni.

Tehát ezt is totál el kell felejteni, NEM lesz laposabb hasad a hasizom edzésétől!

Izmosabb lesz a hasad a hasazástól? Igen. De ez az izom nem fog látszani addig, amíg le nem fogysz.

Nem a kalória az ellenséged, hanem az inzulin!

Dr. Paul Mason, ausztrál orvos ebben az előadásában azt meséli el, hogy volt egy páciense, egy hölgy, aki túlsúlyos volt. A hölgy egy olyan étrendet követett, amit általában tanácsolni szoktak: minimális zsírt evett. A hölgy, csaját elmondása szerint csakis alacsony zsírtartalmú ételeket evett, a hűtője tele volt zsírszegény sajttal, egy csepp olajat sem használt a főzésnél, annyira zsírszegény táplálkozást folytatott, amennyire lehetséges, és állandóan salátát evett – állandóan éhezett. Hetente HATSZOR edzett, és a hetedik napon már bűntudata volt amikor nem edzett.

Ez az étrend, és a rengeteg edzés egyáltalán nem működött neki. Amikor a hölgy találkozott Dr. Masonnal, 30 kg túlsúlya volt, és növekedett. Mason azt tanácsolta neki, hogy hagyja el a szénhidrátot, és növelje a zsír bevitelét. Az eredmény? 36 kilót fogyott a hölgy, amit még 3 év után is tart:

Dr. Mason ezután több pácienséről mutat fotókat, akik 30-40 kilókat fogytak le. Mason elmondja, hogy ezeknek az embereknek egy problémája volt, egy hormonproblémája, és ez a hormon nem más mint az inzulin.

Azok a páciensei, akik alacsony szénhidrát ÉS magas zsír étrendre álltak át, mind lefogytak.

A kalóriákkal való harcolás azért értelmetlen, mert nem a kalóriákkal harcolsz. Az inzulinnal harcolsz amikor le akarsz fogyni.

Az inzulin egy olyan hormon, ami a sejtekhez szállítja a tápanyagot. Igen ám, csak a túl sok inzulin hatására a tápanyagok zsírnak raktározódnak el.

A három makrotápanyag közül (fehérje, szénhidrát, zsír), a szénhidrát fejti ki a legnagyobb inzulinreakciót, a zsír pedig a legalacsonyabbat. A magas szénhidrát, és a magas inzulinszint pedig gátolja a zsírégetést.

Dr. Mason összegyűjtött 31 randomizált klinikai vizsgálatot, amiben tesztelték, hogy az alacsony szénhidrát tartalmú, vagy az alacsony zsírtartalmú diétával lehet többet fogyni. Az eredmény?

Az eredmény magáért beszél. Itt látjuk sorban a 31 vizsgálatot, kékkel mutatja, hogy mennyit fogytak az emberek alacsony szénhidrát mellett, és pirossal mutatja, hogy mennyit fogytak alacsony zsírbevitel mellett.

Gyakorlatilag az esetek 100%-ban többet fogytak az emberek alacsony szénhidrát fogyasztásával.

A PROBLÉMA AZ INZULINNAL

A legnagyobb inzulin löketet akkor kapja a szervezet, amikor szénhidrátot eszünk. Szénhidrát minden ami cukor vagy keményítőtartalmú. Cukrok, gabonák, kukorica, tészta, rizs, búza, kenyér stb.

Az emberi szervezet pedig nincs hozzászokva ehhez a nagy mennyiségű szénhidráthoz. (Gabonát csak nagyjából tízezer éve termesztünk.)

A túl sok szénhidrát és a túl sok inzulin pedig azt okozza, hogy a sejtek elkezdenek ellenállni az inzulinnak. Ezt hívják ugye inzulinrezisztenciának.

Azonban csak az izomsejtek, a máj és az agysejtek állnak ellen. Ezek a sejtek nem engedik be az inzulint, így nem kapnak tápanyagot.

Erre a szervezet úgy reagál, hogy még több inzulint termel. A tápanyagot pedig zsírként raktározza. Ugyanis a zsírsejtjeink nem állnak ellen a inzulinnak.

Ráadáaul a túl sok inzulin jelenlétében nem tud zsírt égetni a szervezet.

Hogyan lett lapos hasam

Nagyjából 20 éve diétázom és edzek. És hosszú évekig a tipikus egészségesnek hitt étrendet folytattam: semmi cukor, semmi búzaliszt, semmi tejtermék, alacsony zsírtartalmú hús, zöldségek, vitaminok ÉS olyan szénhidrát tartalmú ételek, mint rizs vagy zabpehely.

Heti háromszor súlyzós edzést végeztem, és voltak időszakok, amikor a hét többi napján minden nap bicajoztam. Tehát szinte minden nap edzettem.

Ugyan izmosodtam, de sajnos a zsír is jött fel rám. Annak ellenére, hogy hosszú évekig edzettem, nem volt lapos hasam, és nem látszott rajtam, hogy sportos, egészséges életmódot követnék.

Négy éve találtam rá a ketogén életmódra, és azonnal értettem hogy erre van szükségem.

Két – három hónap precíz ketogén étrend után olyan lapos lett a hasam, hogy nem is emlékszem mikor volt ilyen lapos utoljára. A kockák kezdtek kirajzolódni – annak ellenére, hogy szinte soha nem edzek hasra, mert utálom a hasedzést.

Megsúgok valamit: MINDENKINEK kockás a hasa. Csak a legtöbb embernek nem látszik a zsírtól.

Nagyjából 25 évet visszamentem az időben, amikor még tinédzser voltam, ugyanis akkor volt utoljára ilyen lapos hasam. A hasamon a bőr szinte papírvékony lett, mert annyira kevés lett a testzsírom.

És el kell hogy mondjam, nem gondoltam volna, de iszonyú önbizalom löketet ad a lapos has!

Amikor az ember tinédzser, akkor természetesnek veszi, hogy vékony, és lapos a hasa, de telnek az évek, évtizedek, és a szénhidrát lassan de folyamatosan építgeti a zsírszöveteinket, és az ember elfelejti, hogy milyen is volt lapos hassal élni.

De visszakapni azt a lapos hasat felnőttként, az valami embertelen jó érzés.

Úgyhogy nem tudsz sok edzéssel lefogyni, nem lesz a sok felüléstől lapos a hasad. A hasi zsír a túl sok inzulinnak a jele. Az inzulint pedig ketogén étrenddel lehet legjobban szabályozni.

Ha ketogén étrendre állsz át, és tényleg precízen betartod, akkor olvadni fog rólad a zsír, és gyorsabban mint gondolnád.